magyar|english

FELNŐTT SÍ ÉS SNOWBOARD KEZDŐ CSOPORT INDUL!

Indén két felnőtt csoportot is indítunk rögtön az ősz elején, ezzel elég ídőt hagyva a felkészülésre a havas síutak előtt. FELNŐTT KEZDŐ CSOPORT 2017. október 3, KEDD 18:30-20:00, illetve FELNŐTT KEZDŐ SNOWBOARD CSOPORT 2017. október 4, szerda 18:30-20:00.

Slideshow elrejtése

Kalandtábor Beával és Evivel

Hétfő reggel a szépen sorban érkező gyerekek többsége már ismerte egymást az előző heti táborból, az újak pedig nagyon hamar beilleszkedtek a kis létszámú csoportunkba. 

Az első kalandunk a Görzenálban volt. Akinek meg soha nem volt a lábán görkori hamar belejött. Beával ügyességi feladatokat csináltak a haladóbb görkorisok. Délután pedig egy bemelegítő síelesen vettek reszt a gyerekek a nagy meleg ellenére. 

A második délelőtt a Budakeszi Vadasparkba mentünk kirándulni es természetesen megnézni az állatokat. A vadaspark területen csak olyan állatok tálalhatok melyek Magyarország területen honosak. A délutáni síelesen a kezdő síelőink már fékezni is megtanultak. 

A következő napon a Klébiben kalandoztunk. A falmászás a kevésbe bátrakat is felcsigázta. Végül majdnem mindenki felmászott a fal tetejére. Kipróbáltuk a "halálugrást" is, mely egy magas álványról való biztonságos leugrást jelent. Mikor visszaértünk olyan meleg volt, hogy mindenki átöltözött fürdőruhába es egy kicsit pancsoltunk a kerti locsoló alatt. A szokásos síelésen a kezdőinknek már sikerült kanyarodni es liftezni is. A síelés közben a locsolóval hűsítettük a kiizzadt gyerkőcöket

Csütörtök délelőtti kalandunk a Pátyi lovardába vezetett, ahol mindenki kipróbálhatta a lovaglást. Olyan ügyes volt a csapat, hogy még jégkrémet is kaptak. A délutáni síelés elmaradt a hőség miatt így csak egy kis hófánkozást tartottunk ... persze a szokásos pancsolás után.

Péteken kivételesen délelőtt síeltünk ami már tele volt mókával es kacagással. A gyerekek párosával, nudlikkal síeltek. A délutáni kaland pedig a Szemlőhegyi barlangaszás volt. A barlangban szívtunk pár jó mély lélegzetet, hiszen ott a levegő olyan tiszta, hogy meg terápiákat is szerveznek le asztmás betegek részére.

A hetünk nagyon jól telt. A gyerekek nagyon élvezték a programot. Jövőre is várjuk sok szeretettel a régi kalandozókat és újakat is.

BEA es EVELIN