magyar|english
Slideshow elrejtése

Sí, úszó tábor, július 9-13

Az öt legjobb nap a nyáron!

Július 9-13-ig megrendezésre került a sí és úszás tábor.  28 fő élvezte a sportos napokat.

Az első nap - mint mindig - az ismerkedésről szólt. A jétlk és bemutatkozás után elfogyasztotta mindenki a tízóraiját. A hétfolymán, délelőttönként úszni ment a csapat. A MoM Sport Uszoda biztosította nekünk a helyszínt,  a profi oktatókat, pedig a Buborék Úszóiskola. Miután megérkeztünk az oktatók felmérték a gyermekek tudását ennek megfelelően különböző csoportokra lettek osztva. Úszás után ebédelni mentünk a Vasas Étterembe, majd a falatozást követően a legkisebbek aludni mentek egy órát a nagyobbak pedig élvezhették a játszótér használatát. Később a sísuliban játszhattak szabadon. Móka kacagás mellett vidáman indult délutánonként a csapat a sípályára. Külön csapatokban a kezdők, középhaladók és haladók csúsztak.

A kezdők megismerkedtek a síléccel és a síelés alapjaival, a középhaladók tudásuknak megfelelően végezték el a feladatkat és a haladók nehezebbnél nehezebb gyakorlatokkal küzdöttek meg.

A sportolás után az uzsonnát majszoltak a gyerkőcök majd a trambulinon élvezték a maradék időt amit a táborban töltöttek.

Második nap már korán reggel kártyázással, trambulinozással és bányászással, focizással indult a nap. Utána izgatottan várta mindenki az úszást hiszen a nagy melegben jól esett a gyermekeknek egy kis hűsölés. Délután már a kezdők is egyre jobban haladtak a síeléssel és a középhaladók, haladók feljebbről csúsztak.

A harmadik napon az időjárás esős volt, de ez minket nem rettentett meg semmitől. Esőkabátban szeltük az utat az uszodáig majd vissza. Délutánra a kis sízőknek kedvezett az idő így a síelést eső nélkül élvezhették. Kezdőink a felvonóval barátkoztak. Síelés után újra esni kezdett az eső, de ez a focistákat és a "kőfejtő" csapatot ez nem zavarta. Voltak akik társassal használták ki a maradék időt ami a táborból maradt.

Negyedik napon újra a nap sütött ránk. A kis úszók már nagyon ügyesen és rutinosan szelték a habokat. Ebéd után a megszokott játszóterezés helyett ügyességi versenyen vehettek részt akik szerettek volna. Az ügyességi versenyt síelés követte. Már mindenki nagyon jól síelt a pályán. Voltak akik a pálya tetejéről is csúsztak.

Az ötödik napon délelőtt túrázni indultunk úszás helyett. Fogaskerekűre szálltunk a Szent János Kórház megállónál, a végállomásig utaztunk. Ott egy szuper jó parkot próbálhattak ki a gyerekek. Eközben elfogyasztotta mindenki a tízóraiját. Ezután a Gyermekvasúttal ismerkedtünk meg. Szépjuhászné állomáson leszálltunk ahol tovább folytattunk túránkat. A kirándulás végezetével a helyi játszótéren pihentünk meg. Utána buszra szálltunk és az étterembe csillapítottuk étvágyunkat. Ebéd után játék volt, majd a tábor utolsó síelése. Az óra felében kötelező feladatok voltak majd a szabadcsúszást élvezhették a nagyobbak a pálya tetejéről. A kezdők gyakorolták és csiszolgatták addigi elsajátított tudásukat. A nap végén még egy kis hófánkozás is belefért a napba.Síelés után oklevéllel kedveskedtünk a táborban részt vevőknek. Nagy mosollyal az arcukon távoztak és ez az oktatóknak csodálatos érzés volt.

 

Az öt legjobb nap a nyáron! Ha szeretnél te is egy felejthetetlen nyári élményt gyere el következő táborunkban és töltsd el sportosan a nyári napokat!