Miért síeljünk, snowboardozzunk járvány idején?


Köztudomású, hogy a járvány terjedésének megelőzésére javasolt maszkhasználat-kézmosás-távolságtartás hármas mellett fontos, hogy a szabad levegőn mozgással, sportolással erősítsük immunrendszerünket, amelynek szintén nagy szerepe van a megelőzésben. Ahogy az időjárás ősziesre, téliesre fordul, sajnos sokan inkább a fűtött lakásban keresnek szabadidős elfoglaltságot, pedig a kiadós séta, túrázás, kerékpározás, korcsolyázás, sífutás, síelés, snowboardozás a megfelelő öltözetben ősztől-tavaszig biztosítani tudja a rendszeres örömteli mozgást.  

A tanpályás síelés tökéletes választás, hiszen irányított, szervezett mozgást végeznek a gyerekek a szabad levegőn. Nem jelent gondot a távolság sem: budapesti pályánk gyorsan elérhető tömegközlekedéssel, valamint csakúgy, mint egy edzőtermi edzés, ez a program is könnyen beilleszthető a mindennapokba, hiszen egész nap fogadjuk a síelni vágyókat. Esténként, munka vagy tanulás után egyaránt lehetséges sportolni, a világításnak köszönhetően talán még hangulatosabb a siklás.

Szakképzett oktatóink tanítványainkat játékosan, életkorukhoz és adottságaikhoz
alkalmazkodó módszertannal vezetik be a havas sportok világába. Megtanulják a síliftet használni és azokat a magatartási szabályokat is, amelyek elengedhetetlenül fontosak a sípályán. A sportmozgások mellett a gyerekek a rendszeres foglalkozásokkal egy kis közösség részévé válnak, ahol életre szóló barátságok szövődnek. Érdemes tehát beiratkozni és mire leesik a hó már biztos alapokkal lehet a havas pályákat felkeresni. 

Felkészülésként ajánlatos szabadtéri edzéseket tartani akár egyénileg, hogy izmaink és izületeink a síeléshez szükséges kellő mobilitással, erőnléttel és stabilitással rendelkezzenek.
Ehhez segítségül szívesen ajánljuk a Síoktatók Magyarországi Szövetsége szakemberinek közreműködésével készített videofilmeket.

Síiskolánkban a rendszeres fertőtlenítésen túl, figyelünk arra is, hogy az egymást váltó csoportok ne egyidőben kerüljenek az öltözőbe illetve teraszunkra. Igyekszünk elérni, hogy gyerekeket csak egy hozzátartozó kísérje, csökkentve ezzel az egy helyiségben lévők létszámát. A pályán amennyire lehetséges egy-egy csoport a pálya más-más területén mozogjon. Kötelezővé tettük a szabadban is a maszkviselést. 

A kellemes körülmények között végzett, személyre szabott foglalkozásoknak köszönhetően garantált a folyamatos fejlődés. Rendszeres gyakorlással viszonylag hamar magas tudásszintet érhetünk el.

 

"A cikk a Síoktatók Magyarországi Szövetségének ajánlásával készült"
Link: www.sioktatas.hu