Egy hét boldogan, nevetősen a Pasaréti Síiiskola sí, bringa táborában

A biciklis-sí táborunk első napja az ismerkedéssel, a kerékpár és a szükséges felszerelés bemutatásával és a KRESZ elsajátításával zajlott.

A délelőtt folyamán a gyerekek az oktatók segítségével a biciklik állapotát ellenőrizték és a szükséges beállításokat megcsináltuk közösen. Délután pedig a sítudásukat fejlesztették különböző csoportokban (kezdő, középhaladó, haladó).

Kedden a Városmajorban tekerhettek kedvükre a gyermekek, az oktatók vezetésével

Szerdán busszal mentünk a városligeti KRESZ parkba, ahol a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat. A hét közepére a kezdő csoport is a felvonó használatával élvezhette a csúszás örömét.

A csütörtöki napon a Normafa lejtőit hódítottuk meg két keréken. A kisebbek és nagyobbak különböző útvonalon tekertek, majd fogaskerekűvel együtt tértek vissza a síiskolába ahol már várta őket a laktató ebéd. Délután a síiskola lejtőit hódították meg a gyerekek, ami másnapi síversenyre való felkészüléssel zajlott.

A tábor utolsó napján kirándulni mentünk, először a fogaskerekű végállomásáig utaztunk, ahol a játszótéren megpihentünk. Onnan pedig gyermekvasúttal mentünk tovább és egy hatalmas túrával zártuk a délelőttöt. Délután zajlott a síverseny, ahol mindenki nagyon jól teljesített. A verseny levezetése pedig egy hatalmas vízipisztoly csatával telt.

@ Rengeteg friss gyümölccsel és sok-sok vízzel frissítettük magunkat fel a hét folyamán.

Köszönjük mindenkinek a lelkes részvételt: János, Petra, Dóri, Bence, Lujzi, Vio, Kata

 

A képek a héten történt eseményekről már a galériában megtalálhatók.

GALÉRIA