Családias hangulatban zajlott az idei első görkori táborunk.

A tíz gyerkőccel Réka és Miki foglalkozott. Rajtuk kívül még Kata és János ugrottak be a hét folyamán egy görkorizásra, kirándulásra.

Az első két görkoris programhoz a Görzenált vettük birtokunkba, majd a Margit-sziget és a Városmajor lejtőit hódítottuk meg.

Mindannyian hősiesen megküzdöttünk a meleggel, de bírtuk. Pénteken hatalmasat kirándultunk.

A Szépjuhásznétól felgyalogoltunk a Hárshegyi-kilátóhoz, majd visszasétáltunk a kiindulópontra, hogy a kisvasúttal elmenjünk egész a végállomásig. Sokaknak újdonság volt a gyermekvasút, izgatottan várták, hogy végre azt is kipróbálhassák. Fogaskerekűvel mentünk haza, és visszasétáltunk a már nagyon várt ebédünkhöz.

Ebéd után kihagyhatatlan program lett az étteremnél lévő játszótér és fogócska csata. Miki elhozta a sajátkészítésű íjjait és nyilait is, így délutánonként lőni is tanultunk. Mindennap síeltünk.

Ketten a hétfői napon álltak először sílécen; pénteken már egyedül használták a felvonót, és a pálya felétől kanyarodva jöttek le.

A záró síversenyen mindenki megmutathatta mennyit fejlődött a héten, és a nap végén átvehették a gyerkőcök megérdemelt okleveleiket.

Mi nagyon jól éreztük magunkat, a következő táborban találkozunk! Réka, Miki, Kata, János

 

A képek a héten történt eseményekről már a galériában megtalálhatók.

GALÉRIA

 

Kövess továbbra is minket a Facebookon is.